Semmi nem elég: Ukrajnának még több lőszerre, légvédelemre, kiképzett katonára van szüksége az EU főképviselője szerint
Kaja Kallas úgy véli, ha Európának nem sikerül elrettentő erővel hatnia, az veszélyes üzenetet küldhet az agresszoroknak.
Kovács Zoltán a Twitteren sietett belga kollégája segítségére.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Guy Verhofstadt „duplán” benézte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) plakátját, és így próbált az Orbán-kormány ellen hangolni.
A liberális EP-képviselő azt hitte, hogy a magyar kormány azzal kampányol, hogy „az EU megöli a lakosságot”. Verhofstadt egy indulatos posztban azt is kijelentette, hogy „Magyarország aktívan a terrorista Putyin mellé áll”. A Kontra vette észre, hogy Kovács Zoltán időközben Guy Verhofstadt segítségére sietett a Twitteren.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, nemzetközi szóvivő elmagyarázta belga kollégájának, hogy az atombombán az „Oroszország” felirat olvasható. A plakáton szó sincs az EU-ról.
Továbbá hangsúlyozta a magyar miniszterelnök álláspontját, hogy a
„szankciók nem működnek, változtatni kell rajtuk.”
„Akkor miért mondja, hogy a magyar kormány azt üzeni az embereknek, hogy az EU megöli őket?” – kérdezte Verhofstadtól a szóvivő.
Kovács Zoltán vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:
Úgy tűnik, hogy hathatós volt a segítség, mert a liberális EP-képviselő azóta egy újabb bejegyzést tett közzé, amelyen már a „jó poszter” látható.
Az erről szóló bejegyzést lent láthatják:
Nyitókép: Képernyőfotó